Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 16.
Csütörtökön egészen estig nem történt semmi, de akkor vittem B.-t a szokásos Zarázásra. Csatlakoztunk Lejlához és gazdijához A.-hoz, így ők hármasban rótták a köreiket, míg mi négylábúak nagy rohangászásban voltunk. Persze ilyenkor mindig összefogunk Zarával, és jaj a harmadiknak! Lejla bírta a gyötrést, hiszen ő „harcikutya”, itt látszik, hogy a gazdi számít, nem a fajta… Míg a kétlábúak fagyiztak, én is szétnéztem egy kis nyalánkságért, de most sajna nem találtam. Közben valahöl messze felmordult az ég, elindultunk hazafelé…. aztán egy kicsit szaporáztuk, de hazaértünk, mire felettünk dörömböltek. Aztán csak …kopp …. megint …kopp… és már nem hallottunk semmit a néhány perces jégveréstől. Az angyalkák biztos pezsgőztek odafent, s mikor elfogyott az itóka, a jeges-vödröket kiborították (ezt G. mesélte, mert ő nagyon ért az ilyesmihez). Bár én nem tudom, hogy kik azok az angyalkák, de a vödörről már hallottam, mert azt is fel szoktuk borogatni játék közben Luckyval, ilyenkor a személyzet kissé zsörtölődik, pedig mindenféle helyreállítás is benne van a munkaköri leírásukban. És a szakszervezetet nem engedélyeztem, mert ez itt kéremszépen nem „demokrácia”! Így sztrájkolni sem lehet! Itthon én vagyok a „Nagy Vezér”! (Kicsit kisebb, ha B. otthon van…) elkanyarodtam, de most visszatérek a jégkocka témához. Amikor ez a fehér-mogyoró zápor alábbhagyott, kimerészkedtünk B.-vel, aki fotózott is néhányat, még az utcára is kiment, biztos élvezte, hogy könnyebb ezt a kását fotózni, mint minket. Másnapra a levegő is nagyon lehűlt, tegnap nem is dolgoztunk kint a kertben. Ennek megfelelően a mai – kicsi napsütést is kihasználva – Szinte állandóan a kertben birkóztunk Luckyval. Csak a harangszó után hagytuk abba, mert mi is felrohantunk a csöngetésre. Alig akartuk beengedni Zs.-t, aki valami papírokat hozott G.-nek. Nem tudom miért, de annyira örültem neki, mint kiskoromban mindenkinek… Ennek megfelelően kicsit csorgattam is a folyosón- mondjuk úgy: „örömkönnyeket”. Aztán beljebb jött, és megint nem velem foglalkozott, hanem Luckyval. Engem G. meg is fogott néhány pillanatra, amíg simizte és dögönyözte Luckyt. Szépeket is mondhatott, mert Lucky hanyatt fekve, sípolva, szuszogva, kéjesen hörögve adta át magát az élvezkedésnek. Aztán Zs. felállt, és gyorsan elment. Valami csillogott a szemében is, ami akkor szokott megesni a kétlábúakkal, ha elönti őket a szomorúság… ők pedig boldogok voltak, láttam! Nem értem! Eztán már csak B. jött haza, de nem mentünk sehová, mert mondta, hogy kitombolta már magát a gyerekekkel. Ennyit mára. Vizslát!