Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 10. / 1.
Vasárnap délután a kétlábúak eltűntek, meglátogatták A.-t, mert Anyák napja volt. A.-ra még emlékezem, nem tudom miért nem vittek engem is, pedig valamilyen „kertbe” mentek, és a kerteket én is szeretem. Persze még pénzért sem engedték be őket ezen a napon, így G. is begyalogolt. Mi itthon epekedve vártuk őket, és a megfelelő módon üdvözöltük is őket, mikor megérkeztek. Hétfő délelőtt a barátja jött G.-hez, de már nem izgat nagyon, az ajtó nyitva, ki-be mászkálhatunk, így, hogy szabad volt a pálya, inkább bent heverésztünk Luckyval. Minek kiabáljunk, hogy márpedig mi ki akarunk menni, amikor megtehetjük? Azért se mentünk ki, inkább bent maradtunk… Akkor érdemes harcolni a szabadságért, ha küzdeni kell érte… ha csak úgy adják, már nem is annyira érdekes. Este voltunk a Ledinán, egész kis vizsla-találkozót tartottunk, mert szokásos párosunkon kívül még Muffy is csatlakozott hozzánk. Sőt, ott volt még Athos is, az „oroszlán”, Roxy és Jami is, akit gazdája néha Janinak, vagy pláne Jánosnak szólít, ezzel teljesen megkeverve szegény kislányt. 5:1 volt a vizslaszerű barna ebek aránya, persze a prímet mi vittük, a „valódiak”!
A kedd, szerda, csütörtök egyformán telt. Mindegyik nap voltunk Zarázni, bár az első napokban olyan meleg volt este 5-kor, hogy kitaláltuk a fekve-birkózást. Ez úgy zajlik, hogy három lépést az egyikünk előre megy, a másik pedig körbeugrálja, harapdálja, míg a másik védekezik. Mikor az álló elfárad, cserélünk. Így egyikünk mindig pihent valamicskét, ha már a kétlábúak annyira erőltetik ezt a „sétát”! Ők sétálgatnak, de nekünk harcolnunk kell, mert akkor érzik jól magukat. Piszok fárasztó dolog! Egyszer elmentek fagyizni, örültek, hogy nem ugrálunk rájuk, nem kunyizzuk azt a nyalnivalót. Persze, mert aznap elvitték azt a hatalmas összerohadt fűkazlat, amiből eddig csemegézni szoktunk. Most azonban a helyén a föld pompás illatokat árasztott, öröm volt hemperegni! Éjszaka még kiakasztottuk egy kicsit G.-t, mert Luckyra rájött a vadászhatnék… és ilyenkor az amúgy tökéletes testőröm hirtelen megsüketül. Nem lehet behívni… G. próbálta, de mivel sötét volt, azt sem látta, hogy a kert melyik részén van… aztán különböző technikai trükköket vetett be, a nádpálca ütögetéstől a kajás-zacskó zörgetéséig, de semmi! Az esetek 99%-ában ez a zacskózörgetés mindig bejön nálunk, mert észvesztve rohanunk a hang irányában, ha meghalljuk, de most semmi reagálás nem volt Lucky részéről. Én persze rögtön ugrottam, és a fotelomból az álomból ébredve kirohantam, de nem kaptam semmit, sőt G. testőröm után küldött, hogy harapdáljam haza… Ez is sikerülni szokott, mert ilyenkor addig marcangolom finoman a grabancát, míg be nem pipul, és üldözőbe nem vesz.. eztán már követ az ajtóig, mint vezérürüt a falkabirka. Most ez sem jött be, így G. mérges lett, becsukta az ajtókat, és elmentünk aludni. Éjjel kettőkor ébredt meg a tutulásra, ekkor méltóztatott a nagy vadásznak bekéredzkednie. Hogy mire vadászott két órán keresztül, az rejtély, mert nem hozott semmit. Ekkor viszont nagyon hálás volt, hogy bejöhetett, és egyből húzott a helyére. Tegnapelőtt pénteken folytatódott a lazulás… B. előbb ért haza, így előbb mentünk a Ledinára is, hogy a gazdijaink kihasználják a félárú fagyinyalogatást, mert e napon néhány helyen – nagyon kevés helyen - A Magyar kézműves fagylalt napja alkalmából olcsóbban nyalták azt a hideg, édes izét, amit annyira szeretek, de most nem kaptam! Helyette megint kerestem magamnak nyalnivalót, igaz, nem volt hűtve, de az élményen ez mit sem változtatott! Mivel sikeresen összeillatosítottam Zara Nyakát is a parfümmel, mindannyian vidáman tértünk meg otthonunkba. És ekkor már vártam nagyon a tegnapi holnapot, azaz a szombati PIKNIKet. Erről azonban csak estefelé diktálok! Tehát: folyt. köv.!