Nagyberki Zsarolta vakkantásai

04. 06./2.
Ez fél-egy órát tart attól függően, hogy meddig bírja. Ha hár nagyon fészkelődik, megint irány a kert, majd elkezdem B.-t szólongatni, gogy eljött a Zarázás ideje. Ha megyünk – mostanában gyakran mentünk – B. megjelenik a vizslás pólójában, én majdnem áttöröm a lépcsőnél a rácsot, és indulunk! Addig Lucky G.-vel marad, biztos fiús dolgokat beszélnek meg. Mi pedig B.-vel megyünk, megyünk, szerinte vonszolom, de előbb-utóbb odaérünk. Mikor megpillantjuk egymást Zarával, jön a támadás! A kétlábúak ezt nagyon élvezik, mert előbb lekushadunk, lassan kúszunk a másik felé, majd az utolsó métereken hajrá! Vagy nem, mert csak fölállunk, finoman üdvözöljük egymást, ahogy hercegnőkhöz illik az udvari bálon. Legutóbb egy kis gikszer csúszott a ceremóniába, mert egy másik kétlábút pillantottam meg Zara mellett. Kiderült, hogy Zara kisgazdija, akivel nekem is illene jóban lennem már csak azért is, mert hercegnőbarátnőm kisinasa, vagy családtagja (mert ők is olvassák esetleg). Nekem akkor és abban a pillanatban-félórában ez nem ment. Pedig B. (mert ő is B., csak fiú B.) igyekezett, naggyon igyekezett. Talán az volt a baj, hogy először ő nyúlt felém.. Leguggolt, lefeküdt, kedveskedett, de egyelőre nem fogadtam el ráugrálósbarátnak! Aztán megjött Nala a kis steffi és Tóbiás a borderek gyöngye. Olyan rohangálást csaptunk, hogy elfeledkezve magamról, még Zara kisgazdijához is odafutottam néha, így lopva meg is tudott simizni. Nala nem sokáig bírta az iramot, de mi hárman jól szórakoztunk. Hazafelé visszatért belém az egészséges arisztokrata felsőbbrendűség, és nem vettem tudomást Zara kisgazdijáról. Majd legközelebb, mert úgy látszik, néhány létlábúnak ki kell érdemelnie a velem való barátságot. Ez még szombaton volt, azóta nem Zaráztam, mert ők a tanyán vannak. Mikor hazaérek, általában kirohanunk Luckyval egy kis levezetésre, majd jön a vacsi amit már mindketten nagyon várunk. Először Lucky szokott kapni, én türelmesen, udvariasan várok (tanultam az első alkalommal elhintett morgolódásából), majd jövök én, és a nap egyik fénypontja! Utána kölcsönösen ellenőrizzük a másik üres tányérját, a biztonság kedvéért néhányszor belenyalunk, ellenőrizzük, hogy mit kapott, majd egy-egy jutifalattal megtámogatva nagy egyetértésben a nappali pihenőhelyünkre vonulunk. Az igazi alvás akkor jön el, ha G. abbahagyja a pötyögést. néha már nem bírom ezt kivárni, egyedül vonulok a fotelomba, persze ilyenkor is megvárom, míg G. elcsitul. Egyébként íródeákom mostanában elütésekkel borzolja a kedélyeket, amiket néha csak többsz9ri átolvasás után vesz észre és javít ki. Nézzétek el neki, néha nem itt jár az a cseppnyi esze sem. Vizslát!