Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 29.
Csütörtökön B. dolgozott, mi meg megint nem hagytuk reggel felöltözni G.-t. Azt mondta, kicsuk minket, mert olyan rosszak vagyunk együtt, hogy nem bír velünk! Pedig csak öt perce4t kellett várnia, hogy örömünk lecsillapodjon… Ezután már minden a „szokott” rendben folyt a dolgok medrében. Kimentünk az udvarra, bár nem volt olyan szép idő már, mint előző nap. Botokat rágcsáltunk, Pirikét lestünk, egymás kergettük, - főleg Lucky engem – meg egy csomó ilyen hasznos dolgot csináltunk. G. is próbált velünk foglalkozni, de rájött, hogy itt komolyabb tanulásról szó sem lehet, mert mindig egymással vagyunk elfoglalva. Ebéd után – nem tudom, miért nevezem ebédnek, hiszen csak G. evett – bevonultunk csendes pihenőre. Elég volt a kinti létből, kanapéra, vagy ágyra vágytunk, amit meg is találtunk G. gépe mellett. G. naívan úgy gondolta, hogy majd körbenéz a Fészen, amíg mi szundizunk, de addig nyüszögtünk, és mancsoltunk neki, hogy inkább közénk telepedett, azaz jobban mondva leheveredett, és mi rámásztunk. Mire mi is elhelyezkedtünk rajta, azt hiszem elege volt a vizsláspihiből, de már késő volt – csak egy óra múlva kecmergett ki alólunk, mert már keze-lába elzsibbadt. Eltelt ez a nap is, amikor B. hazaért, kicsit izgatottak lettünk, mert éreztük, hogy hozott valamit, de csak másnap tudtuk meg, hogy micsodás csontokat is kaptunk, amikor felébredtünk! Reggel elénk tették a csontokat, amit Zaráéktól kaptunk, és mindketten elámultunk a méreteket látván. Mindegyikünknek jutott egy-egy, a szőnyegünk mellé, és mi csak néztük. És néztük…. Aztán persze nekiálltunk. A méretek lenyűgözőek voltak! Én biztos nem, de szerintem Lucky sem látott még ekkora csontot! G. azt mondta, hogy „marhalábszárcsont”, ami nekem semmit nem jelentett, de láttam már néhányszor G. lábát, hát az is elég hosszú, tehát valami olyasmi lehet az a „marha” is, mint G., csak nem tudom hány lába lehet…. De bizonyosan neki is kettő, mert kettőt kaptunk. Mindenesetre először mindenki a magáét rágcsálta, élénken figyelve a másikét, de amikor egyszer egy pillanatra valamiért beszaladtam, mire kiértem, Lucky az enyémet is lenyúlta, és vissza sem akarta adni! Morgott, meg minden, így bementem G.-nek panaszkodni, aki kijött, hogy helyre állítsa a világ rendjét. De Lucky őrá is morgott, úgy látszik, a nyers csont kihozta belőle az őskutyát. Erre G. jól leteremtette, és behozta az enyémet a szőnyegemmel együtt a folyosóra, mert Lucky annyival magasabb, mint én, hogy nem fér be rendesen az ajtómon. Mivel lehajolni nem akar, mikor bejönne, szól G.-nek, hogy nyissa ki a nagy ajtót… mert olyan úrnak képzeli magát, azt hiszi, neki ez kijár! Egyedül viszont unalmas volt a rágcsálás, és azt hiszem izomlázat kapott az álkapcsom is. Úgy tűnt Lucky is megunta, mert csak nézte az övét, és be akart jönni…. Erre G. elrakta a csontokat, és mosat már szent volt a béke köztünk is. Azóta minden délelőtt így zajlik: Megkapjuk a nagy-nagy csontot, rágjuk, Lucky elveszi az enyémet, őrzi, G. elveszi mindkettőt Luckytól, elrakja, és vége is a délelőttnek. Délután egy kicsit szunyálunk G.-n, aztán ő összerakja magát, mi kivonulunk az udvarra játszani és harcolni, és kész. G. egy darabig szemmel kíséri a harcot, aztán bevonul, csak a nagyobb morgásokra jön ki, de akkor is csak azt látja, hogy „naggyon” küzdünk egymással. Ekkor szoktam kipróbálni a különböző technikáimat, amikkel Zarát szoktam lenyűgözni. Tegnap és ma is voltam Zarárzni, egy-egy jó órát birkóztam és rohangáltam vele is. Én nyakra megyek, ő a lábamra hajt. Ma különösen jó volt, mert B. kihozta a frizbit is, jót lehetett azután is futkorászni. A végén már csak Zara rohangált érte, én okosan megvártam, míg a közelbe ér, akkor elvettem tőle rendszerint. Persze ez sem ment egyszerűen, és mivel ma a Zarázás kivételesen késő délelőtt történt, csak Lucky képviselte az uralkodó osztályt az ebédnél. En elfáradva szunyókáltam. Jólesik, hogy Lucky olyan boldogan üdvözöl mindig, mikor hazaérek, ilyenkor végigszagol, hogy kivel találkoztam, majd az udvaron szoktunk kicsit örömködni egymásnak. Délután ma már csak kisebb hancúr következett, mindjárt jön a vacsora, amit külön helyen kapunk, hogy véletlenül se legyen balhé. Utána mindegyikünk leellenőrzi a másik üres tálkáját, és tulajdonképpen vége a napnak. G. most a lelkemre kötötte, hogy ne feledkezzem meg bediktálni, hogy 15 évvel ezelőtt, a mai napon született meg Borcsi, legendás elődöm, akit a Kétlábújaim mindig emlegetnek! Tehát ezúton tisztelgek nagyhírű elődöm emléke előtt! Vizslát!
U. i.: Ígérem, a későbbiekben gyakrabban és rövidebben diktálok. Vizslát!