2015. május 26., kedd

11. 15.
Péntek délután B. elvitt egy nagy körre, a rétre, de nem találkoztunk senki ismerőssel, csak egy idősebb gazdival és ebével, aki amikor látta, hogy belelendülnék a játékba, „elvonszolta” ebzetét. Mint kiderült, B. az egész sétát azon aljas hátsó szándékból hajtatta végre velem, hogy elfáradjak estére! A kirándulás után gyanútlanul belapátoltam a vacsit, és már éppen kókadoztam, amikor G. itthagyott, és csöngettek is! Hát nem Z.-ék jöttek meg és lesem jöttek hozzám! A helyett, hogy elém járultak volna audienciára, fönt beszélgetni kezdtek! Erős nemtetszésemnek hangot is adtam, erre B. lejött, és kaptam egy kis rágcsát. Némileg megbékülve helyemre vonultam feldolgozni szerzeményemet. Azért a bosszú csütörtökön majd bekövetkezik, amikor Z. segíteni jön a Gazdiknak! Majd jól megugatom! G. olyan későn jött vissza hozzám, hogy csak futólag üdvözöltem, és rögtön mentem vissza szunyálni! G. annyi elveszett kutyáról sót elveszett vizsláról olvas mostanában, hogy elmesélte, miként veszett el az ő Diája mintegy 20 évvel ezelőtt. Akkor még emeletes házban laktak, de majdnem minden nap elmentek öccse nemrég vett kertes házába, G. ott gyakran egyedül is hagyta, Dia nem bánta, lefeküdt a kapuval szemben, és várt. Ha olyankor csöngettek, amikor G. nem volt otthon, akkor csak csendben figyelt, ám ha akkor jöttek, amikor a Gazdi is ott volt, akkor bőszen ugatott! A második csengő szerepét játszotta el - és hát rafinált is volt. Egyszer amerikai rokon érkezett, úgy volt, hogy G. átadja az ágyát, ő és Dia P.-nél, az öccsénél alszanak, de előbb üdvözlik a rokont Diát otthagyták, majd este a rokoni üdvözlés után visszatértek, Dia sehol! Mindenhol magas kőfalak, a kapu 220 cm-es fa, a garázs teteje 250 cm. Vizsla sehol, indult a keresés a környező utcákban, de hiába! Egy sugallat G.-től, megnézi otthon. Hát Dia ott várt a sötét lépcsőházban, majd a rokont is felugatta, hogy mit keres a Gazdija ágyában. Remélem én is egyszer ilyen önálló leszek, csak G. most még nem sejti! Na, ma már eleget diktáltam! Vizslát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése