Nagyberki Zsarolta vakkantásai

08. 05.
Tegnap délben G. azt mondta, eddig jól viselkedtem. Csak a szokásos, viccből vett mondatot kellett néha elismételnie: „Nicht ugri bugri aber langsam spazieren!”. De én ezt nem értem, a német vizslák talán. Délután izgalmassá vált a történet. Először is régóta izgatott, hogy hova vezet az a titokzatos lépcső, amin néha eltűnnek a Gazdik, különösen B. Mivel el van kerítve, eddig nem nézhettem meg, de most elérkezettnek láttam az időt, sikerült átmásznom rajta, és elindultam fölfelé. Már a fordulón is túljutottam, amikor észrevettek, és leparancsoltak. Majd legközelebb! Az esti akcióm viszont sikerült! Napok óta érdekelt, hogy mi az a doboz a folyosó szélén. Elkezdtem rágicsálni finoman a tetejét. Kartonpapír volt, a Gazdikat nem nagyon izgatta már, gondolom, lankadt az éberségük. Eljutottam a tető felének szétrágásáig, amikor megnézhettem, mi van benne. Egy kis csalódás ért, mert csak kisebb dobozok látszottak, sűrűn egymás mellé pakolva. Félúton nem álltam meg, és lerágtam az egyiknek a tetejét. Beleszimatoltam, belekóstoltam, és megállapítottam, hogy tejhez hasonlító folyadék van benne, de nem volt olyan rossz, ilyent még nem ittam. Ekkor jött B. Olyanokat mondott, ha még egyszer ezt csinálom, kint alszom az udvaron!, meg még ennél különbeket is, de egyrészt azokat nem értettem, meg azt hiszem, most nem is kéne részleteznem. Pedig segítettem még a kilocsogott tejet is felnyalni, hiába: nem lett a tálkámba öntve. Mindenesetre este a részéről nem a legnagyobb barátsággal váltunk el. Ma már szent volt a béke reggel, így gyorsan pisiltem is neki örömömben. Aztán füvet nyírtunk, (nem szeretem a szegélynyírót, mert mindenfélét spriccel), meg gazoltunk is. B. utálja, ha a hátára mászok, pedig csak azért teszem, hogy jobban lássam, mit kell majd csinálnom. Gereblyézni is szeretek, B. húzza, én pedig körülugrálom. Na, itt a dél, ennem kell, pá!