Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 03. / 1.
G. nem ért rá! G. egyszerűen nem ért rá az én dolgaimmal foglalkozni, pedig el sem tudok annál fontosabbat képzelni, minthogy állandóan naprakész legyen a diktálmányommal! Most aztán kapargathatom elő „agyam rejtett zugaiból emlékeim morzsáit”! Az utolsó bejelentkezésem óta eltelt első pár napot nyugiban töltöttük, általában délutánonként Zaráztam, Lucky addig G.-vel enyelgett, vagy tudomisén mit műveltek. Sosem láttam, hogy két fiú ennyire beleszerelmesedjen egymásba, bár a mai modern világban már minden megtörténhet. Fő az, hogy amikor otthon vagyok, kivétel nélkül mindenki velem foglalkozzon! Erre állandóan figyelmeztetem is az udvartartásomban lebzselőket, mert az utóbbi időben nagyon elkanászodtak. Lucky azonban már egyórányi távollétem után is úgy örül nekem, mintha legalább öt éve nem találkoztunk volna! Azért pont öt, mert G. kitöltött egy kvízt, amiben az volt a jó megfejtés, hogy a kutyák ötig tudnak számolni…Hogy ezt honnan vették nem tudom, de a vizslákat biztosan kutyába se nézték! Na, hagyjuk, mert ilyenkor mindig felhúzom magam, és hisztizek egy kicsit. A múlt vasárnap a kétlábújaim Péter-napot mentek ünnepelni délután és mikor visszajöttek, bemutattuk nekik, hogy hogyan kell örülni a hazatérőnek! Sikerült a szemléltető oktatás, mert utána elvihettem B.-t sétálni. A múlt héten szinte mindig jó idő volt, a délelőttök általában napozással teltek el, csak a délutánok voltak kissé eltérőek. 27.-e délutánján például beállított egy eddig mindannyiunk számára ismeretlen, de rögtön megszeretett Kétlábú, F.K., akit örömünkben az első pillanatokban majdnem szétszedtünk. Látszott, hogy valamennyire hozzá van szokva az egyáltalán nem visszafogott üdvözlésekhez, ha nem is mindennap esik át ilyen „tortúrán”! Mert két ilyen gyönyörű, kissé neveletlennek nevelt vizsla az ilyesminek megadja a módját! (közbevetem, hogy Lucky egy hónapja még nem ugrált felüdvözléskor azt hiszem, de én megmutattam, hogy hogyan kell a köszöntést hercegi-hercegnői módon végrehajtani. És Lucky naggyon, de naggyon tanulékony!) Szóval ez a kétlábú jött, beszélgetett a mieinkkel, aztán elkezdett fotózgatni. De legnagyobb megdöbbenésemre nem engem, hanem Luckyt! Szóltam is neki a blúzát megrángatva, hogy: „Hé! Eltévedtél? Ő csak egy testőr! Nem arisztokrata! Az én vagyok! Én! Én! ÉN!!!” De nem lehetett kizökkenteni a végzetes tévedéséből. Miután elment, nemsokára a Fészen kellett szembesülnöm a Luckyról készített fotóival, videóival! Át lettem verve! Nem is nekem, a Hercegnőnek szólt a jövetele! Folyt. köv.