Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 25.
Szombaton számomra váratlanul betoppantak Ákosék, aminek nagyon örültem. Kint voltunk a teraszon a jó időben, persze miután kellő üdvözlésben részesítettem őket! Ákos biciklizgetett, én körülötte sertepertéltem. Sajnáltam, mikor elmentek. „Túléltem” a rokonlátogatást is, nem sok vizet zavartak, nem is foglalkoztam az ittlétükkel, mert B.-tól megkaptam a második nagy marhacsontot, amit Zaráék ajándékoztak, így sürgős rágnivaló feladatom támadt! Ezt másnap – vasárnap – újult erővel folytatta, egyéb dolgom nem lévén.
És tényleg! Hétfő reggel megérkezett Lucky! Én éppen kertészkedtem, csak a csöngetésre akartam a folyosóra betörni, ezért nem láttam, amint Lucky levágtázik a lépcsőn, de azt már igen, ahogy engem kikerülve kiront az udvarra, és körberohangálja, mintha az ő birodalma lenne… Mintha ő lenne a király, és hosszú távollétéről visszatérve lelkesen üdvözölné rég látott népét… a fákat, a bokrokat, a virágládákat, … mindent, ami hirtelen az eszébe jut! Én közben elegánsan üdvözöltem E.-t, Lucky kísérőjét, aki miután szerencsésen megkapaszkodott kifinomult köszöntéseim után, Lucky szertelen elfoglaltságát kihasználva, hamarosan elköszönt. Persze Lucky észre sem vette, hogy itthagyták, de hát annyit ért a kifinomult udvari szokásokhoz, mint Pirike az ugatáshoz… Pirike, a szomszédér vörös macsekja csak délután ismerkedett meg a barátommal, és rögtön visszavett beképzeltségéből. Mert én ugye, arisztokrata bájomból adódóan, sok mindent elnéztem neki. eddig megengedő mosollyal vettem tudomásul, hogy nem köszön, csak kifekszik napozni a bungim – az én bungim (!) – tetejére, hogy fel-alá mászkál az udvaron és a kerítés tetején, hogy az én kertemben kaparja el tápláléka végtermékét B. nagy örömére… Ennek most vége! Azt hitte, hogy minden vizsla olyan elnéző, mint én…. Hát nem! Luckyból minden, ami mozog, kihozza az ősi vadászt! Legyen az macska, rigó, vagy szélharang! Pirikét, mivel elsőre nem érte el, mert egy deszka alá bújt a szerencsétlen szemmel verte, és nem tágított a vadmegállásból… annyira nem, hogy B.-nek kellett szabad utat biztosítani a macsnak, mert Lucky elhatározta, hogy kiéhezteti. Néhány hétig biztos nem fog degesíteni Pirike, aki szerencsésen megmenekült az éhenhalástól. De ez csak délután volt, addigra Lucky már rég lenyugodott az eszetlen rohangálásból, és rám is figyelmet fordított. Volt nagy kergetőzés, ugatópárbaj, birkózás, minden, ami ilyenkor kell. Szép idő volt, de a rövid csendes pihenőt bent töltöttük. Utána kapott hosszú távra nevelést Pirike, majd B. szólított, és mentünk Zarázni. Lucky itthon maradt G.-vel, a két öreglegény jól megérti egymást… Bár Lucky inkább a fiatalabb kategóriába tartozik. Mire megjöttünk, már meg is vacsiztak mindketten, így én is nyugodtan vehettem magamhoz estebédemet. És mivel Zarával is a szokásos intenzitással folytattuk le mindenkori egy órás őrjöngésünket, gyorsan eltettem magamat másnapra. Lucky is szundikált este már, de aztán ő is álomra hajtotta buksiját a már megszokott kanapén. Kedd reggel G. alig tudott öltözködni tőlünk, mert a reggeli köszöntésünk kicsit elhúzódott. Luckynak mindig az kell, ami nekem, és utána nem akarja visszaadni, pedig mikor meglátom, hogy mivel játszik, én mindig otthagyom neki az enyémet. Irigy kutya! Pedig itt minden az enyém! A gép melletti ágyon is mindig oda telepedik, ahová pont én akartam menni! Ezt leszámítva jól elvagyunk, néha ránk „jön valami, és akkor nagy rohangálás csapunk. Mindenhova együtt vonulgatunk, mint két elválaszthatatlan jóbarát. Ez alól csak a Zarázás a kivétel, mert oda Lucky nem jön velünk. Tegnap , bár B. itthon volt, de Zara Gazdija nem, így nem is volt tervbe véve, ezért már vacsiztunk, amikor mégis jött a telefon, hogy vihetem B.-t. Itt a szokásos „egymásfárasztás” közben megsértődtem egy kicsit, mert egy kétlábú megdicsérte Zarát, hogy milyen szép a buksija. Rám semmit nem mondott! Vaksi volt, az biztos! Aztán hamar túltettem magam rajta, mert miközben rohangáltunk és birkóztunk, fél füllel – az is elég hozzá – K.-t hallgattam Zara viselt dolgairól, mert hiába a legjobb barátnőm, azért megelégedéssel tölt el, hogy otthon ő sem egy angyal! Kellően kipurcanva, csak ímmel-ámmal üdvözöltem Luckyt, aki pedig nagyon várt már. Én már csak féléber voltam egészen a tényleges esti alvásig, de Lucky és G. még sugdolóztak egy kicsit összebújva, ami már igazán nem tett féltékennyé. Azt azért nem kis kárörömmel néztem, mikor az utolsó esti kintlétünk után G. rövid úton a helyére parancsolta Luckyt az ágyáról! Ha nekem nem szabad, neki mégúgysenem! Vizslát!