2015. május 26., kedd

11. 23.
Mivel nemrég múltam hét hónapos, B. megmért: 23 kiló vagyok. Lehet, hogy utoljára mért, mert amikor még Borcsit mérte jó pár évvel ezelőtt, és ő 25 kiló volt, na akkor roppant meg a dereka, és feküdt néhány hétig a kemény földön.  Mivel én sem szeretek ott feküdni, meg tudom érteni. Akkor még G.-vel nem lehetett méretkezni, mert kiakadt volna a mutató! Most meg nem tud megtartani az ölében, nem sok mindenre lehet használni. Tegnap voltunk a ketrecben, de csak Kalózzal, és vele csak egyszer futottam, amikor utolért, megint hanyatt vágtam magam. Mások be se jöttek a ni részünkre, mert Kalóz mindenkivel, főleg a fiúkkal pokróc, csak a nagydarab szőke „Brünhildákért” van oda én nem érdeklem. B. vett új pórázt, bőrt, ezt jó rágni, nem úgy mint a régi fém láncost, amit örököltem. Beruházott még új bakancsra, bélelt gumicsizmára is, hogy semmi akadálya ne legyen a kísérgetésemnek. Délelőtt, ahogy elterveztem, felvittük a virágokat a zárt teraszra, én csak lent segítettem, de így is gyorsan ment, mert B. igencsak kapkodta a lábait, mikor magyaráztam mit, merre, hova tegyen, vigyen. Aztán becsukott G.-hez, de addigra már végeztem a magam részével, az utómunkálatokat már egyedül is el tudta végezni. Délután pedig megint a kenyérgyár mögötti rétre mentünk, ami oda félóra, vissza félóra, meg még az ott eltöltött idő, szóval fárasztó B.-t sétáltatni. A réten megismertem Bendegúzt, az 5 hónapos labi-vizsla mixet, akinek az egyik gazdija vizslát, a másik labit akart, és addig keresgéltek a neten, míg megtalálták Bendegúzt! Vele jót szaladgáltam, voltak újak is, meg régiek, csak Zara nem volt, mert Gazdija sincs itthon. Egy kislány pedig örömmel futott felém, hogy Zara!, Zara!, de ki kellett, hogy ábránduljon. Őnekik is van kutyájuk, de már 13 éves, nem hozzák ki, csak anyukájával szoktak kijönni rohangáló kutyokat nézni, meg állítólag néha feltűnik egy ló is! A lovakról éppen tegnap beszélgettem a neten Frakkal és Bodzával, hát kíváncsi lennék, ki ijed meg, kitől!? Kalóz adta magát, most Piggy után kajtatott, akit az összes kan környékezett, még Bendegúz is! G. szerint ez a vakság a tesztoszterizé miatt van, ami a fiúknál általános. Hát nekem eléggé lehangoló, amikor hiába hívom őket játszani, mind a körül a Piggy körül lófrál, aki fele olyan szép sincs, mint én! Szerintem! Mivel most már vacsiztam is, egy órácskára ledőltem, és szundizok, így nyugodtabban diktálok, és G.-nek is van ideje bepötyögni! Vizslát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése