Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 19. / 2.
Na, ott folytatom, ahol G. abbahagyta…
 Megérkeztek, örültem nekik, de a csontrágásban el is fáradtam, így a teraszon G. társaságában leheveredtem pihenni. Egy kicsit csodálkoztam, hogy Lucky miért nincs még itt, már megszoktam, hogy nem vagyok egyedul, van kit nyúznom mindig… Aztán szólt a csengő, gondoltam most jön Lucky, de nem értettem miért csukják be előttem az ajtót, miért nem mehetek én is üdvözölni. Jöttek is lefelé, én az ajtóablakban ágaskodtam, de ahogy örömködésem közepette jobban odanéztem, rájöttem, hogy ez (vagy ő, de ezt még nem tudom…) nem Lucky! Nem Lucky. az én szépséges testőröm! Hát akkor kicsoda? Nyílt az ajtó, és elkezdtem ismerkedni a girnyó jövevénnyel. A kis pisis F. K.-val jött, aki már volt nálam, amikor Luckyt fénylépezte. A Kis Pisist azért hívom így, mert nem tudom a nevét, szerintem a többiek sem tudják, és – „nomen est omen – (ami azt jelenti, hogy a név intő jel), mivel a fiúcska ráadásul ivaros is, a lábát felemelve szorgalmasan elkezdett jelölgetni. Aztán F. K. hamarosan elment, és rám hagyta Szikra nevelését. G. nevezte el Szikrának, nem tudom miért, túl szép név ez egy ilyen „gyütt-ment”-nek. Hát nevelnivaló az lesz rajta elég, azt már az első pillanatokban észrevettük a kétlábújaimmal, de ennek a zöme úgyis rám marad, mert ahogy láttam, G. nagyon szívesen fogadta. Rohangálni lehet vele, azt már kitapasztaltam az első pillanatokban, de a többi későbbre maradt, mert a szokásos Zarázás még Szikra kedvéért sem hagyhattam ki. Így B.-vel elmentem a barátnőmmel randizni, G. itthon maradt a kis pisissel. Azért hívom megint így, mert őkelme nem csak a kertemet, hanem a lakosztályom ajtaját is elkezdte jelölgetni… Ezt persze G. leállította. Még szép!  Itthagytam őket egymásnak, ismerkedjenek… A Ledinán ott volt Tóbiás a border collie, és Atosz az oroszlán is. Mi hármasban rohangáltunk, míg Atosz fölöttünk pattogott. Jól szórakoztunk mi is és kétlábújaink is, mert Atosz külön szám a maga gyorsaságával és hatalmas szökelléseivel, mi pedig… mondanom sem kell… Ilyenkor Zarával ketten üldözzük Tóbiást, bekerítjük, rárontunk, meg minden! Jól kipurcantam, és már kíváncsi voltam, mi újság otthon, haza indultunk. Kies lakomban G. – ölében Szikrával fogadott. Még nem szóltam, de figyelek!!!
Ahogy a kétlábúak szavaiból kivettem, Szikrát szombaton chip és nyakörv nélkül találta két 10 év körüli fiúcska, majd egy hölgy hívta F. K.-t, aki a kocsijába ültetve keringett a városban idit találni neki. Mivel a Fészen is posztolta, G. jelentkezett, hogy hétfőtől jöhet. Addig panzióban üdült a kicsike.  És most itt van! Nem felhőtlen az örömöm! Elsősorban úgy puncsol egész nap, hogy csípőből tekergeti magát, mindig ott van, ahol a alkalmazottaim, nem kuncsorog az asztalnál, nem félti az ételét, ha még a nevét nem is tudja, de azt, hogy „gyere” nagyon ismeri, különben is első szóra pattan ilyenkor, még azt is tudja, mi az a „nem szabad”! Teljesen tönkreteszi az alkalmazottak nevelésében elért eddigi eredményeimet. Azért van néhány jó tulajdonsága is. Már úgy értem, ami nekem jó!  Lefekvéskor például felpattant G. ágyára, annak is a közepébe, és süket kakaóscsigává változott. G. alig bírta lerángatni! Aztán sajnos egy szóra felment a kanapéra, és ott aludt. Kicsit lehetett volna állhatatosabb is, de majd alakítok rajta! Itt most abbahagyom, mert G. sem ér rá nagyon. Vizslát!