2015. május 26., kedd

11. 16.
G megint zsörtölődik. Miért kell a Vizslamentésnek azon nyomban a fővárosba szállítani minden vizslát, aztán naponta közzétenni, hogy sürgősen gazdit, vagy ideiglenes befogadókat keresnek? Miért nem keresgélnek a kórnyéken pár napig, ahol megtalálták? Írattam én is, hogy ha más egyelőre nem is, de a téli hideg miatt szívesen látnék vendégül egy ideiglenes tesót, aztán, ha itt lenne, közösen csak meggyőznénk B.-t a véglegesítésről. Vasárnap délben megint itthon hagytak! Galádul! Mint eb a Szaharát (vagy mit). Megkaptam az ebédet, aztán elkezdtek készülődni. Igaz, hogy kaptam egy csirkelábat, meg egy kis csontirágcsát, de akkor is! Elmentek ebédelni testvérükhöz P.-hez, és családjához. Mintha itthon nem tudtak volna enni! Én is itthon eszem! Mikor két óra múlva megjöttek, olyan üdvözlésben részesítettem G.-t, amit meg sem érdemelt! B.-t csak azért nem, mert ő szokás szerint elvonult átöltözni, így csak szóban köszöntöttem. Már kezdtem lenyugodni, amikor B. megjelent az én ruhámban! Akarom mondani, abban a ruhában, amiben velem szokott jönni! Ez volt a jutalom hősies kitartásomért, hogy nem csak a lakást nem szedtem szét, de semmi kárt nem okoztam! (Valószínűleg aludtam!) Na! Nemrég értünk haza B.-vel vissza vacsira, így iderendeltem G.-t hogy diktáljak! Az ő vacsija ráér! Hát, tényleg volt nagy buli, mi hárman az arisztokráciából (Zara, Kalóz és én), aztán két goldi, meg husky, meg tacsi, összesen tizenegyen voltunk. A gazdik csak lestek erre-arra, meg a hátuk mögé, hogy éppen merről hova száguldozunk, B. próbált fotózni, a telefonjával, de meddő próbálkozás volt! Most valami normális bakancsot kell vennie, ami passzol a vizslákhoz, és a vizslaföldhöz. A zoknijából ugyanis már az elején csavarni lehetett a vizet. Ezek a városiak már megrettennek egy kis sártól is, nekünk pedig nincs időnk körülnézni hova lépünk, amúgy is egy pár lábbal több van, így dupla eséllyel lépünk bele valami illetlen dologba is akár. Most este háromnegyed hat van, ledőlök egy kicsit, mert sok volt nekem is, B. is elvonult, csak G. pötyög, de ő nem erőlteti a terepmunkát. Vizslát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése