Ma megkaptam a „harapási engedélyt” és az „egyedi azonosítót” a Doktor Bácsitól. A Gazdik nagyon készültek: póráz, szájkosarak, kényszerzubbony, miegymás… Én pedig szépen feltelepedtem B. ölébe, és szinte kéjelegve tűrtem a beavatkozást. Szóval nem fájt! Utána próbáltam még játszani a Doktor Bácsival, de hamar faképnél hagyott. Ő se lesz a legjobb barátom! Aztán B. rám adta a pórázt, amivel már gyakoroltunk az udvarban, csak eddig azt nem tudtam miért, hát most megtudtam! Fölmentünk a folyosóra, kinyitotta az ajtót, és ott volt az UTCA! Én még soha nem láttam UTCÁT, ennek megfelelően hátramenetbe kapcsoltam, és iszkoltam volna lefele a biztonságba! De a póráz nem engedett! Erőszakkal kirángatott az UTCÁRA! Végül engednem kellett, és „sétáltunk”. (B. szerint remegtem.) Bámultam a nagy valamiket, amiket AUTÓknak, sőt TEHERAUTÓknak hívnak, hangosak és büdösek, egy kicsit félelmetesek. Aznap még egyszer elmentünk, és már bátrabb voltam. De másnap, amikor kimentünk, láttam egy nagy fajtársat, és nem győztem aggódva szemmel tartani, ő azonban szerencsére rám se hederített. Visszafelé jövet viszont egy utálatos német juhász a kapu mögül rám ugatott, és erre, hogy úgy mondjam, nem voltam felkészülve! Lóhalálában elindultam a biztonságos otthon felé, B. ugyanúgy utánam, de kissé lemaradva, mert elszakadtunk egymástól, a nyakörvem már nem folytatódott a pórázban, mert B. a nyakörv helyett a bilétám karikájába kapcsolta, ami nem bírta a terhelést, kinyílott, a biléta leesett, igy hirtelen meg sem tudtam nézni, hol lakom. De azért szimat után hazataláltam, annál is inkább, mert meg nem mentünk túl az utcánkon. Én az ajtónk előtt várakoztam, amíg B. is befutott, beengedett, majd visszament, megkereste a bilétámat. A Gazdik elmondtak mindenféle gyáva ölebnek, de mentségemre szólva életemben először ért ilyen inzultus. Folyt. Köv. Vizslát!
Olvass tovább: http://nagyberki-zsarolta-vakkantasai.webnode.hu/blog/
Készíts saját weboldalt ingyen: http://www.webnode.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése