2015. május 26., kedd

11. 13.
A kedd, meg a szerda is olyan volt, mint a hétfő. Unalmas! B. tegnapelőtt felhívta a vizslás gazdikat, de senki sem ért rá, hogy Kalózzal vagy Zarával engem szórakoztassanak! Így csak itthoni beosztottjaim próbáltak lefoglalni, kevés sikerrel. Olyan lassúak! Főleg G.! Mint egy csiga hátrafelé! Hallottam, hogy a sivatagban él egy bogár, amelyik olyan gyors önmagához képest, hogy meg kell neki állnia, hogy körülnézzen, mert futás közben nem lát! Na, hát én is ilyen vagyok! Néhányszor már elütöttünk egy-két gazdit játék közben, köztük B.-t is néhányszor. Azt mondta, hogy eszetlenül rohangálok, pedig nem, csak olyan gyors vagyok, hogy az néha lemarad valahol! Így hát dőlnek a kétlábúak körülöttünk, mint a tekebábuk! Ez hiányzott az elmúlt pár napban, és ezt nem pótolhatják itthon. Már azt is megtanultam, hogy az ebéd utáni szieszta idején nem szabad a játékaimat rágicsálni G. lábai között, mert félálomban esetleg félrefogok… G. mostanában különben is morcos, mert néhány napja a tűzrókája nem engedi be a blogomba, és olyankor, amikor nem jön rá valaminek a megoldására, kissé visszavesz a kenyérre-kenhetőségéből. Ma délelőtt már kertészkedtünk is B.-vel, följebb menekítettük a leandereket, B. csetlett-botlott, még jó, hogy ott voltam segítségnek! A rózsákat is visszametszette, de ebben nem vettem rész, helyette lyukakat ástam, későbbi hasznosításra. (Így biztos jobban gurul majd tavasszal a fűnyíró.) G. eladta a légpusláját is, mert már úgy sem tud célba lőni, pedig Pirikét meg kéne leckéztetni, mert nemsokára itt a madáretető szezon, és nekem nem lesz arra időm, hogy állandóan őrködjek felettük! G. persze olyan nyámnyila, hogy úgyse lőne Pirikére, pedig az vadászat lenne! Gondolom, a puska árából nekem akar venni karácsonyi ajándékot, mert állítólag Karácsony is lesz, meg tél is lesz, benne hóval, de én meg egyikről sem tudom, hogy micsoda. Na, elég a diktálásból, ebből nem élünk meg, folytatnom kell G. kiképzését! Ma újra azt gyakoroljuk, hogyan kell védekeznie, he le akarom szedni a szobabicikliről. Ez még mindig nem megy neki! Vizslát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése