Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 21.
Amint korábban diktáltam, a hét első felében semmi különleges nem történt. Néha labdáztunk, kertészkedtem, de a száraz nád nagy részét B. már a múlt héten eltűntette, szerencsére az egészet nem tudta belepakolni a zöldhulladékba! Még nem említettem, hogy nagyon környezettudatosan vezetem a Hercegségemet. Állítólag kancellárom, és háztartásom főnökasszonya már évek óta így tettek, de mióta tavaly hozzánk is eljutottak a Biokom szelektív hulladékgyűjtő tartályai, azóta amellett, hogy kényes nózimat ráncolva kerülgetem őket a szomszéd macskák miatt, én is tevékenyen részt veszek környezetünk védelmében. A két marhanagy tartályt nehéz B.-nek hegyen-völgyön – akarom mondani: lépcsőn le-föl – kirángatni az utcára, de módfelett örülünk a guszta, a természetbe belesimuló kék és sz@rbarna színű „edénykének”. Én főleg a kidobandók szecskázásában aktivizálom magamat. Kétlábújaimnak sem kell most már messzire szállítani a hulladékot, mert helyben belepakolhatják az edényekbe. Tehát önként vállalt napközbeni feladataim közé tartozik az előzőleg összerakott 2-4 méteres nádszálak apró darabokra rágása, és más fadarabok további aprítása. Mindezeket G. eddig gépesítve végezte, de immár megkímélem őt is, és a társadalmat is a fölös hanghatástól, és a nagy áramszámlától. Természetesen az én rágóizmaim sokkal hatásosabbak, és halkabbak a komposztálónál, és ha végeztem, szét is teregetem az egész udvarban a feldolgozott nyersanyagot. Egyrészt száradás végett, másrészt ez apró kedveskedés B.-nek, hogy vajon minden csomagomat elsőre megtalálja-e a feldíszített területen, vagy némelyikbe belecaplatva hálával emlegeti-e a nevemet? Csütörtökön délelőtt Gazdiék megint egyedül hagytak, de már rutinosan veszem ezeket a kellemetlenségeket. Persze jobb lenne, ha közben Luckyval szórakoztatnánk egymást, de ezen a héten csak nekem hiányzott. A jövő héten talán ismét ketten leszünk. Tegnap végre kiszabadulhattam a saját kertből, és elvihettem B.-t egy kis Zarázásra. Mondtam neki, hogy itt az ideje, hogy felhúzza a Karácsonyra kapott vizslás pulcsit, nem fogom azonnal széthasogatni. Így, tavasziasan vonultunk a Ledinára, ahol nem csak Zaráékkal, hanem két másik ebzettel is találkoztunk: egy hét hónapos németjucival, és egy egy éves mentett harcimarcival. Én természetesen először végigpusziltam az összes gazdit, majd utána négyesben fárasztottuk egymást kis ideig, míg meg nem találta ki-ki a párját. K. meg is jegyezte, hogy Zara egész héten esténként őt nyaggatta, ahelyett, hogy kipurcanva aludt volna. Persze ezt G. is elmondhatta volna, ha ott lett volna. Állítólag egyszer kipróbáljuk majd a Zarázást hármasban is. Annyira lefárasztottuk egymást, hogy a vége felé már elfekve rágcsáltuk a fadarabokat. Remélem K. éppúgy meg volt elégedve velem, mint ahogy G. is köszönetet mondhatott Zarának az esti nyugalomért. Így kedvére bölcselkedhetett a fészen kedvére, persze megint az én nevemet használva! Ma nem megyünk sehova, mert Zara a tanyán van, - persze ott nincs egyedül, mint én, – hozzánk pedig a rokonok jönnek valami névnapok ügyében. Velük nem szoktam találkozni, mert tartanak közvetlen mivoltomtól, ők az olyan arisztokratákat viselik el, akiktől megtarthatják a három lépés távolságot. Én pedig nem ilyen vagyok, én mindenkinek annyira, de annyira örülök, még azt sem veszem észre, ha nem csípik a burámat…. vagy csak fényképről „kedvelnek”. Ezt a tartózkodást szenvedem meg a legjobban, mert tudom, hogy itthon vannak, és sokan vannak, én mégsem juthatok a közelükbe! De ezt is ki fogom bírni, mert mint már diktáltam, G. a jövő hétre Luckyt emlegette! Hát majd kiderül! Vizslát!