Vasárnap elég jó idő volt, Luckyval nagyot kergetőztünk a fadarabokkal amiket én szoktam szállítani neki, és addig kergetőzünk, míg el nem veszi… aztán kergetőzünk tovább, de ő már nem adja át, inkább szétrágja… ekkor jöhet a következő… kora délután mentünk B.-vel Zarázni, ott volt Bruce is, a vizsi-kopó mix, valamint Lejla és Nala, a két steffi. Jókat rohangásztunk, főleg Bruce-al, aki olyan idős, mint mi Zarával, és neve ellenére lány. Mivel Zarának afférja volt Nalával, hármasban folytattuk majd kétlábújaink fagyizása után hazafelé vettük az irányt. Gondoltam, Lucky mennyire meg fog lepődni, ha hazaviszek neki egy új csajt, de én is meglepődtem, mert I., és kisfia, Ákos várt ránk. Hirtelen sokan lettünk, én már fáradt voltam, így udvariatlanul magukra hagytam a vendégeket. De ki tehetné meg ezt leginkább, ha nem én!? A hercegnő!? Később mégis előjöttem, és B. fotózása kíséretében nagyot játszottunk hármasban. Aztán elcsitult az este, és másnap reggel egyedül maradtam egy frissen főzött kibelezett velőscsonttal. Most megszakítom a diktálmányt, átadom G.-nek a szót, mert a továbbiaknak nem voltam részese, de szorosan a történetemhez tartozik!:
9 óra előtt indultunk, Luckyt hátra ültettük és a kezdeti izgatottság elmúlása után szépen leült, lefeküdt néha bóbiskolt is. Nagyon rendesen, nyugodtan viselkedett, Zsacival nem úsztuk volna meg ilyen könnyen. Jó iramban haladtunk, B. simán megtalálta a Tesco-t is, amikor Siófokra értünk. (Persze volt GPS is, de azt B. nem hajlandó használni, mert elmondása szerint: „meg kéne tanulnia”) Nem volt még háromnegyed 11. amikor leparkoltunk egy fa alá. Mivel 11-fél 12 között volt a randi a megbeszéltek szerint, B. elvitte Luckyt egy kis eredményes sétára… az eredményt bezacskózta, erre sem lesz gond! 11-kor telefon: még el sem indultak Pestről, mert a kocsi szervízben van, és komolyabb a baj, mint gondolták… A sofőr majd telefonál, ha elindulnak! Hurrá, jól kezdődik! B. kipakolt, szerencsére egy füves terület mellett álltunk, pokrócot ki, vizes-tálat, vizet ki, kocsiajtókat kinyit, és várakoztunk. Lucky jól érezte magát, persze végig pórázon, mert nem voltunk tisztában eltűnési képességeivel. Beszéltünk arról is, milyen kár. hogy székeket nem hoztunk… Pont délben jött a telefon, hogy elindultak. Na, akkor még egy-másfél óra… Egyre melegebb lett. Dicsértem magamat, milyen jó, hogy ide beszéltem meg a randit. Van itt minden: napsütés, fű, WC, Fornetti… így még éhen sem maradtunk.
Persze az utolsó pogácsa-darabok Luckyt illették. Egyre melegebb volt, szerencsére a fa alatti árnyék megmentett bennünket a hőgutától, csak az utazócsomagot kellett a nap elől mindig odébb rejtegetni. Végre negyed kettő tájban befutottak. Csak hárman voltak a kisbuszban, a sofőr és egy fiatal pár, akik mindjárt odajöttek egy Luckysimire. Ez jó jel, gondoltuk. Miután elvégezték a Tesco-ban végzendőket, a sofőr helyet szabadított fel a zsákos csomagok között a szállító boxnak, elköszöntünk Luckytól, aki beugrott a helyére, lefeküdt, majd rácsukták az ajtót, és elindultak. Magamban gondolkoztam még, hogy vajon Lucky meddig bírja a dobozt, az egyedüllétet, amikor csörrent a telefon, és a sofőr kérdezte, hogy nincs e egy másik boxunk, mert Lucky köszöni jól van, de már a fiatal pár között foglalt helyet, és a kutya szállítása így nem szabályos. Mondta: nincs. (Miért is lett volna, szerintem elég hülye kérdés.) Jó, akkor mennek tovább, az utasokat nem zavarja… - volt a válasz. Kicsit aggódtam hazafelé, hogy a sofőr kirakja valahol Luckyt, de az utolsó méterekig nem szólt újra a telefon. akkor viszont megcsörrent, de mire felvettem, már abbamaradt a csörgés. Mivel a telóm olyan, hogy én csak a „pince sötétjében” tudom olvasni a kijelzőjét, az izgalom újrakezdődött, és hazáig tartott.Pár perc múlva belépve a házba, Zsaci nagy örömmel fogadott bennünket. Gyorsan körülnéztünk, volt e valami „baj”, de miért is lett volna, és az induláskor adott velőscsonton is látszott, hogy alaposan „dolgoztak rajta”… Telefonnézés – szerencsére nem a sofőr, hanem F. K. keresett a szombaton megbeszélt, „idibe” jövő kisvizsla ügyében. „Melegváltás”. Zsacinak ideje sem lesz Lucky hiányát felfognia. A kisvizsla hamarosan megérkezett, Zsaciék sétálni mentek, én pedig az új jövevénnyel az ölemben, csendes egyedüllétemben Luckyra gondolhattam. Végleg csak akkor nyugodtam meg, amikor K. éjjel fél egykor felhívott, hogy szerencsésen hazaértek.
Na, ennyit G. dumájából, de az enyémből is, folyt. köv.
 |
| Lucky utolsó itthoni napja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése