Nagyberki Zsarolta vakkantásai

10.15.
A hétfő úgy telt el, mint egy hétfő! Kiszedtem a tündérrózsát a vödörből és visszavittem a tópartra, aztán találtam megint egy-két tojásszenet, ezeket estig szétrágtam, amikor is B. valamiért fölmosta a teraszt. G. azt mondta, igazi pécsi vizsla vagyok, aki folytatja a bányász hagyományokat! Csak arra nem jönnek rá a Gazdik, hogy mi a fenével töltötték fel anno ezt a telket. Ők mióta itt laknak, szedegetnek ki mindenfélét a földből, a vas- és tégladaraboktól kezdve a cserép- és porcelán törmelékig, üvegekig. Egyszer még jegygyűrűt is találtak.  Nos, én apránként megmutatom nekik, mik maradtak. Ha B. nincs itthon, együtt ökörködünk G.-vel. Azért akkor főleg, mert B. azt mondja: neki sem sokkal több az esze, mint nekem. Néha azzal szórakozom, hogy bőszen pöcögtetem a kutyaajtót, mintha nem tudnék kimenni, erre G. megjelenik, hogy segítsen, én pedig őt meglátva szépen kisétálok. Még mindig bedől ennek néha! A kedd is egy hétfő volt annyi különbséggel, hogy B.-nek segítettem néhány palack esővizet hozni, közben megint rám akarta önteni a vizet a kannából, mert szerinte nem hagyom „dolgozni”, persze most sem sikerült. Utána azért futtatott egy kicsit! G.-vel este édes-kettesben a meccset vártuk. Közben a kedves M. K. üzent a fészbukon, hogy amikor éhes vagyok, kérjek jutalomfalatként háztartási kekszet G.-től. Erre G. azt mondta, hogy elődöm sok kekszet kapott, mert ő kiérdemelte, én még nem! Ezután valamiért nem sértődtem meg, hanem visszatelepedtünk a kanapéra és végignéztük a meccset. Nem tudom, a Gazdi mit nézett azon az unalmas valamin, én mindenesetre jót aludtam az ölében. Reggel meg nincs internet vagy mi a szösz! G. bosszankodik, pedig inkább nekem kéne. Ebből a napból sem sül ki semmi jó: kint esik az eső, keksz nincs, internet nincs, tán valamikor… Vizslát!