Nagyberki Zsarolta vakkantásai

10. 10.
Tegnap este hánytam egyet. Este 10órakor már el szoktam csitulni, de most így sikerült. G. utána mondta, hogy büdös van, és meg akarta nézi mi az, mire rámorogtam, hogy ne legyen olyan kíváncsi, meg különben is az az enyém, és úgyis visszaeszem! Hát egy kis fű volt, egy kis sz@r (a sajátom), meg egy kis tojáshéj, amit a komposztra valóból loptam ki. Ez így egy jó kis salátának tűnt az elején, úgy látszik az előkelő gyomromnak mégsem tetszett. B. is lejött, amit hagytam neki összetakarította. Nem tudom, a Gazdik mit paráznak állandóan azon, hogy mit eszem, ízlések és pofonok…, ugye… Meg hogy „Des gustibus non est disputandum”, ugye. (ez latinul van, ami nem tudom mire jó, de G. szokott ilyeneket mondani , lehet, hogy ő se érti, csak mondja, hogy még nálam is okosabbnak tűnjön.) G. cseppeket is ad, valami vitamint, megszámoltam: 19-et csepegtet a tálkámba reggelinél, meg valami port is önt rá, amit úgy hívnak: probiotikum, vagy micsoda. Na, ezután jön rá csak a magocska. Nem csoda, ha mindenfélével próbálom kúrálni magamat ilyen koszt miatt! És éhes is vagyok, olyan szűken adagolják azt a kis magocskát. G. mesélte, hogy elődöm, Borcsi előtt mindig ott volt a magos tál, de csak akkor evett, ha éhes volt. Ezt próbálnák ki velem! (Talán azért is nem teszik…) Szóval így szenvedek, most a munkámat sem tudom folytatni (a tó téliesítését), mert erősen figyelnek rám, engem pedig zavar, ha komoly munkám közben vizslató szemeknek vagyok kitéve. Most csak pihengetek, élvezem a napütést, mert G. mondta, hogy nem tart örökké, és utána olyan jön, amit még nem láttam! Vizslát!