Nagyberki Zsarolta vakkantásai

12. 28.
Eltelt a Karácsony, tulajdonképpen csendben, nyugalomban. A Jézuska hozott egy nagy tüskéslabdát, meg teniszlabdákat is, a rágcsán, kendőkön, meg a jutifalatokon kívül. Igaz, a teniszlabdákat nem kaptam meg, csak megmutatták. Azokkal csak felügyelet mellett szabad eztán játszanom, mert a Gazdik azt mondták, hogy még egy akkora blamázst nem viselnének el, mint mikor N. előtt szedtem szét az ajándékát. Nem tudom, mit vannak úgy oda, én kaptam és én is játszottam tropára! Aztán megettük a vacsit, B. fényképezett, bejglit dobált, aztán maradék tésztát, amíg meg nem lett elégedve a fotóival. Nekem már a fülemen is tészta jött ki, mire abbahagyta. (De ezt már láttátok.) Karácsony első napjának délutánján itt volt P. családostul. Természetesen én lent maradtam a félórás juticsonttal, amit ilyen látogatások előtt adományozni szoktak lenyugtatásom érdekében. Egy kicsit hangoskodtam, aztán elfoglaltam magamat. Mielőtt a vendégek távoztak volna, P. megkérdezte családját, hogy ki akar tőlem is elbúcsúzni, csak a legnagyobb fiúcska mert lejönni hozzám. Ennek megfelelően udvariasan és nagyvonalúan viselkedtem, csak T.  hátát másztam meg, amit ő nagy nevetéssel fogadott. Az ünnep másnapján csak B. ment el, G.-vel itthon töltöttük a napot, aztán este mikor megjött, folytatta az Alapmű felolvasását. Tegnap kiderült, hogy este Z. és felesége J. jönnek egy kis karácsonyi traccspartira. B. mondta nekik, hogy hozzám öltözzenek, amit el is fogadtak. G. később úgy döntött, hogy mégsem itt lent lesznek, mivel már majdnem fél nyolc volt (amikor is utoljára ki szoktam menni), hát kiengedett egészségügyileg, aztán beadta a félórást és becsukta az ajtót, hogy még csak lehetőségem se legyen a folyosón a rácsozat nyitogatására. Hát ezt rosszul tette! Mikor szólt a csengő, elkezdtem nyüszögni jó szokásom szerint, de nem hagytam abba, mint máskor, és a csonttal sem foglalkoztam. Egész mással voltam elfoglalva, de ez a kétlábúak számára csak akkor derült ki, amikor B. és Z. egy asztalt akart kimenekíteni lakosztályomból. Szóval benyitottak, és folyós csomagocskák fogadták őket! Nem egy hercegnői apartman benyomását keltette a parketta! B. az első szörnyülködés után kiterelt az udvarra, és kitakarította „Augiász istállóját”, vagyis a szobácskáimat. Ezután B.! Hangsúlyozom B.! Fogta a lepedőmet, és a félórás csontikámat, és velem együtt (!) felvonult az emeletre! Ott egy kis kötelező örömködés után elhelyezkedtem leterített lepedőmön, és magamhoz képest nagy nyugalomban nekifogtam jutifalatom rágicsálásának! Az emeleten! A „fogadó-szobában”! Besz@rás! Akarom mondani, ha ez kell a feljutáshoz, ilyent máskor is tudok produkálni! Persze ha G.-nek nem támad az az eszement ötlete, hogy rám csukja a szobaajtót, akkor a kutyaajtóm zörgetésével jelezhettem volna, hogy ki kell mennem, de ízibe! Valami apróbb gyomorrontásom lehetett, mert éjjel még kétszer ugrasztottam G.-t. Ma délutánra nekem Zarázás, Gazdiknak barátok látogatása volt beütemezve, de reggel óta esik a hó és fúj a szél, így mindkettő elmarad. Én csak az udvarra megyek ki havat nézni, kóstolni, ők pedig nem mennek fel a hegyre ilyen időben, amit én helyeslek is, mert még ottragadnak, és akkor nem lenne , aki vacsit adjon! Mára ennyi. Vizslát!