Nagyberki Zsarolta vakkantásai

09.18
Ma egész délutánig nem történt semmi különös, amikor B.-re rájött a „sétálhatnék!” Ezt már tudom, de autóval még nem voltam. G. mondta, hogy ezt is meg kell tanulni! Ettől a szótól mindig rám tör az idegesség, később valami olyant mondott, hogy kiszáll, és jól elveri ezt a dögöt! De nem történt semmi, csak kicsit birkóztunk a hátsó ülésen, amíg Gyükésbe nem értünk. Még az utat sem tudtam megfigyelni, lekötött a bunyó. G. azt is mondta, hogy első autózásomon egy nyugodt kiskutya voltam, most meg egy neveletlen kamasz! Pedig hol vagyok én még a kamaszságtól! Azt későbbre tartogatom! Szóval odaértünk Gyükésbe (nincs messze), B.-vel kiszálltunk, G. maradt az autóban, látszott rajta,hogy szívesen jönne, de ha kimegy a házból, mindig botot visz, és gondolom, az sűrűn elakad, mint nekem szokott. Én olyan hosszú bottal nem is tudnék rohangászni, a rövidebbel is gyakran meggyűlik a bajom, akkor eldobom, majd lesz másik. Nem is tudom G. minek cipeli mindig magával, ha elveszti, majd talál egyet újra, nem?  Na, B.-vel elindultunk keresztül egy nagy réten, rengeteget szimatoltam, és közben vigyáztam B.-re, hogy el ne vesszen. Még labdát is hozott, de az most nem érdekelt, így hamar megunta. Csak jött utánam, én vezettem, de mindig bevártam, mert esetleg nem találna vissza! Annyi jó, eddig ismeretlen illat volt, hogy nem tudtam néha merre kapjam az orrom! Végül visszaértünk G.-hez, nagyvonalakban elmeséltem, mi volt, aztán hazaértünk. Este még játszani akartam egy békával, amit a folyosón találtam, de G. elvette, és kivitte, pedig én meg akartam nézni, mekkorát tud ugrani, mert addig csak mászott.  Vizslát!