Nagyberki Zsarolta vakkantásai

12. 19.
Tulajdonképpen az előző napokban nem történt semmi! Szerda reggel esett, így aggódtam, hogy B. nem jön velem sétálni, de később kisütött a nap, és ebéd után elmentünk a Gyükibe, mert Zaráéknak sajnos más dolguk volt. Nem is találkoztunk senkivel, így B. jobban elfáradt, mint én. Zaráék csak sötétedéskor telefonáltak, de addigra B. befejezettnek nyilvánította a rám szánható idejét! Igaz, kissé össze is sároztam, mert „ha ló nincs, jó a szamár is” alapon úgy játszottam vele, mint Zarával szoktam.
Úgy néz ki, nem lesz tesóm! B nem engedi! G. nem tett még le róla, mert őrá csak észérvek hatnak, és azokat is el tudják nyomni nála néha az érzelmek.
Ma viszont óriási meglepetés ért! Kint voltunk ebéd után udvarozni, mert ragyogóan sütött a nap, amikor megcsörrent a telefon és G. bement, engem meg kizárt az udvarra! Mondanom sem kell, hogy amint észbe kaptam, reklamálni kezdtem, de mire belelendültem volna, már jött is vissza, ám ketten voltak! N. látogatott meg, akit eddig csak a fészbukról ismertem. Egy pillanat tört része sem kellett az ismeretség személyessé tételéhez. Olyan szerelem első pillantásra volt, azonnal rajta voltam, és le se szálltam róla, míg el nem ment. Először persze a táskáját kutattam ki, mert éreztem, hogy nem üres kézzel jött, de már bontotta is a kutyacsokit, amivel már befelé végeztem, aztán megkaptam a Labdát! Ekkora „teniszlabdát” még nem is láttam, ennek megfelelő hévvel estem neki a szétszedéséhez! G. mondta, hogy ez egy-két napig biztos kitart! Ő is kapott egy kis „hazait”, amit teljesen feleslegesnek tartottam, mert hiszen N. hozzám jött, és nem a személyzethez! És még beszélgettek is! Persze csak akkor, amikor nem velem voltak elfoglalva! Én pedig igyekeztem, hogy rám figyeljenek! Először is meghámoztam a labdát, miközben barátnémmal foglalkoztam. Ez nagy figyelmet igényelt, mert szisztematikusan kellett végignyaliznom minden látható porcikáját. Jól bírta!  Ilyen barátosné kell nekem, ahogy hercegnőtársam mondta volt! A lasztihámozás után jött a szétbelezés, de ez már rutinosan, gyorsan ment. Egy óra alatt végeztem a drága labdával, azaz végeztem volna, mert amikor jóízűen falatozni kezdtem, elvették, és többet G. nem adta ki a kezéből. Ekkor visszatértem a játékhoz N.-nel, ami abból állt, hogy háromszor lebontottam a haját, kioperáltam a fülbevalóját, közben rágicsáltam ahol értem,  a telóját is próbáltam megszerezni, mert képet is akart csinálni rólam. G. mondta, hogy mozit lehet, amin néha rajta vagyok, de állóképet reménytelen. Majd átküldi ami sikerült, én meg feltetetem G.-vel, de ne reménykedjetek!  N. szűk két órát volt itt aztán már dolga volt, én pedig nem akartam, hogy elmenjen, így fondorlatosan megint kitessékeltek az udvarra, amíg G. kiengedte. Mivel lehet, hogy elfáradtam egy picit, rögtön utána ledőltem szundizni, hogy frissiben diktáljak, és álmodjak róla. Gondolom, hogy álmodok is, mert G. látja, hogy járnak a lábaim. N. olyan kedves és aranyos volt, hogy már holnap hiányozni fog! Most csak azért nem, mert ha itt lenne, nem aludnék, kialvatlanul meg morcos hercegnő  lennék esetleg.  És most befejeztem mára a diktálást is, még egy darabig álmomban N.-nel akarok lenni, mert ahogy G. látja, most átvonultam az alvófotelomba! Vizslát!