2015. május 26., kedd

01. 13.
Ez a hétfő nem a szokásos hétfő volt. G. hajnalban kelt, én még aludtam volna, de kaját is korán kaptam. Nagyon gyanús volt az egész! Amikor láttam, hogy nem a normálisba öltözik, már tudtam, hogy most is egyedül hagy! Hajnalban! Szokás szerint itthon akartam tartani, aztán sírdogáltam utána, nyüszögtem, majd elaludtam. Arra ébredtem, hogy itthon vannak! Jött a szokásos örömködés, puszi osztás, nyali-fali, aztán lecsitultam, azt hittem vége. De ebéd előtt újra ugyanez lejátszódott: átöltözés, marasztalás, sírdogálás, stb. Megint hamar visszajöttek. Kezdtem azt hinni, hogy engem akarnak trenírozni! Ők, engem! Ebéd után váratlanul elmentünk a ketrec felé sétálni, ahol összetalálkoztunk a fiúnevű lánykopóval Bruce-szal, akivel jót birkóztunk. közben jött egy cuki öthónapos német juhász fiúcska, akit rögtön kezelésbe vettünk. Ezt látva gazdija hamar kimentette mancsaink közül, pedig ő még benne lett volna a mókában. Gazdija még elnézést is kért B.-től, hogy az apróság felugrált rá. Ugrálás? A kétlábúak térdéig? Az nem ugrálás! A nyakukig, mint én, az az ugrálás! Röviddel haza érésünk után ismét elmentek kétlábú alkalmazottaim. Rutinosan vettem, tessék-lássék nyüszögtem amíg hallótávolságon belül voltak, hadd higgyék, hogy hiányoznak. Rutinosan fogadtam is őket, mikor újra megjöttek, Kevesebb elánnal, mint először, de azért adtam a látszatra. Ilyen bugyuta trükkel nem fognak engem magányra dresszírozni! Négyóránként itt hagynak egy-egy órácskára? Mi az nekem? Majd ha valóban el akarnak menni nélkülem! Akkor tuti átrendezem a lakást! ….Ha el nem alszom… G. szerint ez „Szép Parizer-ázós Probléma”! Nem tudom, miért mindig ilyenkor jut az észébe, hogy egy szétázott parizer az annyira ocsmány, hogy biztosan én is csak csukott szemmel enném meg, mert bizony én nem tartom problémának, csak sok legyen belőle! Az a probléma, hogy G. nem ad, mert szerinte sós! Mivel ma, vagyis kedden, nem fog történni előreláthatólag semmi, egyébként is 13.-a van, mára átadom a gépet G.-nek. Vizslát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése