Nagyberki Zsarolta vakkantásai

04. 06./1.
Most már Húsvét hétfőiének estéje van, megpróbálom összefoglalni a héten történteket. Luckyval nagyszerűen elvagyunk, sőt – G. szerint – egy kissé el is szemtelenedtem. Pedig én csak gyakorolok rajta, a nyakát harapdálom, meg a fülét akarom cibálni, és többnyire hagyja is. Bent a lakosztályban is űzzük ezt a sajátságos birkózást. Én előbb felugrom az ágyra, rálépek a hátára, és úgy felülről próbálom átharapni a nyakát. Ezt egy darabig tűri, erre én ugatni kezdek, hogy mi lesz már, ekkor ő is beindul, mellső lábaival fellép utánam, kezdődik az általános hangoskodás, mert G. ilyenkor szól közbe, hogy ebből elég volt, kifelé az udvarra! Persze ezt hallva eszetlenül vágtatunk az ajtóhoz, hogy mi lesz már? Nyissa ki végre az ajtót, hisz az a dolga! Aztán néhány gyors kör kint, és ha nincs napsütés, vagy Pirike, vagy madárkák, vissza gyorsan a melegre: mert kint csak akkor szeretünk heverészni, ha süt a nap, míg ha Pirikét kell visszakergetni, vagy madárkákat zargatni, akkor munka van, és mi dolgos vizslák vagyunk! A visszaengedés kikényszerítése megint az én dolgom, nekem kell kétlábra állva addig zörögni az ajtó ablakán meg a műanyagon, míg G. be nem enged bennünket. Mert olyan firnyákos ajtót szereltettek be, hogy a kilincsével nem bírok… Lucky persze ezalatt úgy ücsörög, mint egy jól nevelt úriember, ő a világért se kapargatna, hogy bejussunk, mintha ő jól érezné kint magát. Bezzeg mikor nyílik az ajtó, ő az első, aki betüremkedik! Na, szóval hűvösben ez megy félóránként, jó időben kétóránként! Ha délután nem vittem el B.-t Zarázni, a kétlábúak ebédje után jött a csendes-pihenő. Ez úgy kezdődin általában, hogy G. letelepszik a géphez, mi a mellette levő ágyra, és előbb csak halkan, majd egyre hangosabban nyüszögünk. Hol felváltva, hol együtt, de a fő cél a kakofónia előállítása! Ha ezzel sem érünk el gyors eredményt, odaférkőzöm, és emelgetni, lökögetni kezdem G. egeres kezét! Tudjátok, amivel birizgálja azt a micsodát, amihez nem szabad hozzányúlnunk! Ez általában sikeres manőver szokott lanni, ilyenkor ő feláll, Lucky gyorsan összekuporodik az ágy fejénél, én leugrom, és türelmetlenül várom, hogy elhelyezkedjen valamennyire, fejét Lucky hátán pihentetve. Ekkor felugrom a lába közé, és amikor kéjes visítása elhal, tudom, jó helyen járok! Még egy-két pördülés, és én is elhelyezkedem. Azt tudom, hogy nekem jó helyem van, Lucky sem panaszkodik, G.-t meg azért tartom, hogy a kényelmemet szolgálja