Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 15.
Csütörtökön egyáltalán nem a tavaszról szólt az időjárás. Ennek megfelelően egyedül „döglődtem”, de másnap már elállt az eső, B. is itthon volt, így délután ismét Zaráztunk, ami után már nem is sántítottam. Közben sűrűn rájártunk egy helyre kis barna rakatra, amivel sikeresen összekentük egymást is, mire a Gazdik észrevették. Legszívesebben hosszú-pórázon vittek volna haza mindkettőnket, ha lett volna velük. Itthon aztán B. tusfürdővel varázsolt belőlem számára is elfogadható illatú családtagot. Este jöttek a Gazdik barátai, így számomra meg a préselt csont és az elvonulás következett. Már nagyon szépen viselem a kvázi egyedüllétet, legalább is G. szerint.  Nekem azért még mindig nem tetszik, de már tudom, hogy úgyis visszajön! Szombaton B. dolgozni ment, aztán mikor hazaért, lejött hozzám, és itt is maradt, miközben G. eltűnt. Nem tudtam mire vélni, amíg egyszer csak megjelent egy ismeretlen apróság és az édesanyja társaságában! Az ismeretlenség csak pár másodpercig tartott – nálam még addig se, mert azonnal láttam, hogy egy törpe tünemény lépett be a rezidenciámba! Rögtön egy hullámhosszon voltunk, sok kétlábúnak látnia kellett volna, hogy - fajtám természetes intelligenciájából fakadóan, - milyen finoman kezeltem a kis törpét, Ákost. És ő, kis lényének teljes bizalmával közelített! Ez, hogy „közelített” nem fejezi ki pontosan azt az együtt-rohangálászós, nyalakodós pusziadás-sorozatokat, amit műveltem vele, és amit néha viszonzott is. Közben végigkacagta az egész ittlétét, maradhatott volna még, bírtam a kissrácot! Remélem, még néhány hancúrra összefutok Ákossal. Aztán már szombaton, és ma sem történ semmi, a mai kiadós Zarázáson kívül. Ma éppen - a nemzeti ünnepre tekintettel - a magyar harcművészet – a baranta - alapjait ismételtük át, futás, birkózás, bottal vívás, stb. Este már csak kókadoztam, a következő pár napot átadom G.-nek, találjon ki valamit, költsön mesét, mert a jövő hét elején nem fogok csinálni semmit! Vizslát!