Nagyberki Zsarolta vakkantásai

11. 19.
Még kihagytam a vasárnapból, hogy amikor mentünk a rétre, a túloldalon észrevett bennünket G., aki nem az én G.-m, ellenben hűséges követőm a fészbúkon. Természetesen átrohant az úton, hogy üdvözöljön,mert még élőben nem találkoztunk. Udvariasságból B.-nek is köszönt, hisz régóta ismerik egymást. Hétfőn hétfő volt, az ezzel járó unalommal. Délelőtt G. itt hagyott megint, felment a vendégeihez, Ez már kezd nála szokássá válni, de én egyre jobban bírom. Főleg, ha időben visszajön ebédet szervírozni. G. nagy fába vágta a fejszéjét! Excel táblázatba akarja foglalni az ismerős ebzeteket és tartozékaikat (gazdijukat). Úgy megszaporodtak, hogy gyakran nem tudja ki kicsoda, hiába súgok neki. Mire hazaérünk B.-vel a rétről, ő is elfelejteni a neveket, pedig egyszerre csak 20-22-t kellene megjegyeznie, és ez sem megy. Hiába, ő is öregszik, és ebben nem tudok segíteni, mert ott nem a memorizálás a dolgom, hanem a rohangálás! Kedd reggel szakadt az eső, így csak a teraszajtóig jutottam, utána intimtornáztam egy kicsit, nem sokkal később elállt az eső, és ki is derült, így kikászálódtam az alvás utáni dolgokat elintézni. G. mondta, hogy elődömnek Borcsinak, az ajtóig sem kellett elmennie, ő már a helyéről tudta, hogy milyen idő van odakint. Ma már szerda van, de ismét esik reggel, úgyhogy visszafekszem aludni. Talán később eláll, és talán délután találkozom Zarával. Talán,… talán. Vizslát!