Nagyberki Zsarolta vakkantásai

04. 09.
A hétfő estéhez még hozzátartozik, hogy Lucky annyit nyalta bal mellső talpacskáját, hogy a vastag elszarusodott bőrt teljesen leoperálta róla. A kétlábú ellátóink megpróbálták bekenni neogranormonnal, meg zoknit is húztak rá, de ha egy pillanatra nem figyelt G., már lent is volt a fuszekli, és a talp is mentes volt a kenőcstől. Mivel másnapra már sántikált is, G. elhatározta, hogy szerdán megnézeti a dokibácsival. Kedden sem voltam Zarázni, még nem jöttek vissza a tanyáról, amit Káca tanyának hívnak, és B. már rendelt is tőlük néhány finomságot. Tegnap sem akaródzott Luckynak jobban lennie (szép magyarsággal), így hiába csalogattam játszani, nem nagyon jött. Ezért új, nyugalmasabb elfoglaltságot találtunk. Mivel a szemtelen rigók állandóan kifötrik a komposztládát, körülötte mostanában nagy a rendetlenség. Köztudomású, hogy mi mennyire szeretjük a rendet, ezért újabb önkéntes feladatunknak a rigóriasztást választottuk. (Lassan a buksimban sem tudom tartani, mennyi önkéntes munkát végzünk!) Az újabb meló abból áll, hogy letelepszünk a láda közelében, és figyelünk! Erősen figyelünk és koncentrálunk – nagyon felelősségteljes munka! Aztán mikor a kis bestiák lerepülnek a komposztra kifötörni mindent a ládából, mi ugrunk és elkergetjük… aztán várunk tovább, de előbb az érdekesebb darabokat – narancshéj, faág, stb. – felhordjuk a teraszra B.-nek. Szóval ilyesmivel szórakoztunk egy ideig, de nem volt túl jó az idő, sűrűn megfordultunk bent is. Eljött a szerdai nap, elég ramaty, esős idővel. dél elmúlt, amikor Nojcsi megérkezett. Luckyval hevesen üdvözöltük, majd szusszanáshoz jutott, és B.-vel is megismerkedett. Hozott két rágható cipőcskét is, amit birtokba is vettünk. Én rögtön hozzákezdtem az elpusztításához, de Lucky – mert valószínű még nem látott ilyent – csak az őrzésével foglalkozott. Én így szabadon garázdálkodhattam Nojcsin. Aztán mikor Luckyt is odacsábították, nyomban elhappoltam a cipőcskéjét. Mire a kétlábúak elvették tőlem(!), és vissza is adták további őrzésre a „Cerberusunknak”. Igaz, Luckynak nincs három feje, mint az igazinak, de őrizni nagyon tud! Persze csak egy darabig, aztán megint lecsaptam. Csöngettek, érkezett a doktorbácsi. Én tudtam, hogy kicsoda, és kis tartózkodással vegyes kíváncsisággal néztem, mikor kapja el Lucky grabancát, hogy ellássa a baját. A szó mindkét értelmében! A következő pillanatban belém szúrt! Köpni, nyelni nem tudtam a meglepetéstől! Ilyen váratlan merénylet még nem fordult elő a „praxisomban”! Kiderült, hogy G. megrendelte a kombinált oltásomat, és az éves harapási-engedélyemet is! Eztán került sor Lucky tappancsára, de élőtte egy kis szájkosarat is kapott, amin meglepődve simán engedte megvizsgálni a tappancsát is! A diagnózis az, amit g.-ék gondoltak, és a gyógymód sem valami kolosszális újdonság… Napi egy-két kenegetés neogranormonnal, utána zokni viselés legalább húsz percig… Amíg teljesen rendbe jön, visszaszarusodik a bőr, az három hónap, de a sántikálást jóval előbb abba fogja hagyni. Hát G. nem lett boldogabb ettől.  Dokibácsi elment, én meg jól megsértődtem Nojcsira, mert nem velem foglalkozott, hanem bicegő barátommal. Talán öt percig a helyemen duzzogtam, de láttam, hogy nem hatásos, visszamentem hozzájuk a kanapéra. Mikor elkezdett búcsúzkodni kétlábú barátnőm, mindketten megpróbáltuk visszatartani a felsője rángatásával, aztán sírtunk neki, de ez sem volt hatásos, végül csak Lucky maradt búcsút nyüszíteni, mert én újból visszamentem a cipőt elorozni. Sajnos G. szemfüles volt, ismét elvette tőlem Lucky jogos jussát, és visszaadta tulajdonosának, aki most már nem őrizgette, hanem felkoncolta és megette. Lassan elérkezett a vacsi ideje is, utána már elpihentünk, Luckyn egy órán keresztül sikerült rajtatartani a zoknit, így sikeresen ért véget a szerdai nap is. Vizslát!