2015. május 26., kedd

03. 31.
Hogy befejezzem ezt a hónapot, diktálok pár sort! Tegnap sajnos nagy volt a szél, de délelőtt még nem esett. Ezért az időt kint töltöttük, de délután már esett és nagyon lehűlt, amit mi kanapévizslák már nem szeretünk. Délelőtt még itt volt G. barátja is, ami alatt ugye mi a lakosztályunkban maradtunk, egészen addig, amíg Lucky le nem nyüszögte G,-t aki kiengedett az udvarra bennünket, így ezt a vendéget is simán átvészeltük. B. tegnap „nem” dolgozott, de alig láttuk, mert egész nap csak jött-ment. este már szundikáltunk, amikor beállított a szobánkba Z.-vel, és lányával. E.t nagyon szeretem, mert ő is hagyja magát vizslamódra üdvözölni. Lucky sem zavartatta magát, egyáltalán nem volt visszafogott. Z. – aki kölyökkoromban visszaugatott, - most is tartott tőlem, mert én olyan erős és bátor vagyok, hogy rettegnie kellett, képen ne nyaljam! Ezzel le is zárult számunkra a hétfő, majd eljött március utolsó napja. G. még éjszaka beszélt Lucky gazdájával, de egyikük sem kapott üzenetet Lucky örökös-gazdásítása ügyében. Hiába diktáltam, volt sok megosztás, de egy érdeklődő sem. Én valahol örülök is ennek, mert talán B. is rájön, hogyha egy ilyen hercig vizslafiúnak sem jelentkezik gazdijelöltje, akkor az égi üzenet, és még az ottaniak is támogatják jóbarátom itteni véglegesítését. Pár napig még mindenképpen itt marad, mert Gyódon a lányok még nem fejezték be a fiúk iránti érdeklődésüket, és ilyenkor még egy golyómentes jóképűség jelenléte is tud ramazurit okozni. Most már este van, még egymás mellett alszunk, de hamarosan átvonulok éjszakázó-helyemre. Annyit még idediktálok, hogy G. éppen most Kérdezte mag Nojcsit hogy van az ő „kis” Radarja, mert tegnap ahelyett, hogy minket látogatott volna meg, Radart kellett orvoshoz vinnie Ízületi gyulladással. Ma már kicsit jobban van, de innen is mindketten - Luckyval – jobbulást kívánunk neki, amihez kétlábú személyzetünk is csatlakozik! (Bár  - „A kétlábúak jókívánságaitól ments meg Uram minket!” – vagy valahogy így van…) Vizslát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése