2015. május 26., kedd

04. 19. / 2.
Itt, a folytatás elején kell közbeszúrnom azt, hogy nemrég szóbeli atrocitás ért Zara kisgazdija részéről, amiért egy roppant fontos dolgot elfelejtettem a múltkor megemlíteni. Édesanyja híven tolmácsolta Zara B.-jának neheztelését, és mivel tegnap is megtisztelt bennünket jelenlétével, itt az apropó vétkem jóvátételére. Tudjátok, múltkor nem akartam vele barátkozni, hiába tett meg bármit, én nem és nem bratyiztam vele! Végül már lefekve hódolt előttem, és ezt vadiúj, szuper, piros-fehér-kék motoros-dzsekijében tette! Hát ez maradt ki múltkori beszámolómból, de most pótoltam, annál is inkább, mert ebben a „csodában” jelent meg most is, és én megenyhülve iránta, engedélyeztem irántam való áhítatának kifejezését, mintegy „magamhoz emeltem”, képen nyaltam, és megköttetett a barátság. Hazaérve már nem sok minden történt, én szétrágtam a szájkosár csatját, de erről most nem szeretnék értekezni… Minek hagyják elől, ugye? Ma már kicsit jobb az idő, délelőtt ki-be mászkáltunk a gazdik örömére, és most elvittem B.-t Zarázni… Ha megjöttem folytatom, mert még nem tudom, lesz e valami említésre méltó esemény.
Na, már itthon is vagyok. Megint találtam kincset, amit megosztottam Zarával is, akivel csak kisgazdija és annak barátja jött, így „hosszabb pórázon” érezhette magát. Volt egy kis veszekedés is, így mi vizslák elváltunk Nalától és Lejlától a két steffitől, és kettesben róttuk köreinket. Előtte még mindenkit vehemensen üdvözöltem, aki nem szerette volna, de azt az egyet – Zara B.-ját – csak elkerültem megint, aki pedig legjobban áhította illatos puszijaimat. Lehet, hogy szeretetem kicsikarásának a szándéka zavar benne kissé? Még a barátját is üdvözöltem, csak őt nem! El is vesztette a labdámat! Hogy miért nem szimatolta ki, hogy hova dobta? Akkor simán visszahozhatta volna nekem, nem? Miután hazaértünk, vacsiztunk, majd jött Z. is, és segített lecserélni a kerekeket a „mi autónkon”. Úgy volt, hogy jönnek vendégségbe is, de hét közben kórházat nyitottak otthonukban. Na, ennyit mára, holnap nem érek rá, mert audienciát tartok, és várom a rajongói bókokat Első Születésnapom (vagy ez a második?) alkalmából! Akárhányadik is, holnap EGY ÉVES leszek! El ne felejtsétek! Fővesztés jár annak, akinek nem jut eszébe! Vizslát!

O

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése