Nagyberki Zsarolta vakkantásai

09. 11.
B. beharangozta, hogy megyünk a kutyafuttatóba csütörtökön, ott legyen nagy szám, mert itthon már profi vagyok a szájkaratéban. Azt mondta, hogy H.-ékkal megyünk, akiknek van egy nálam idősebb kölykük, Áldás a neve, és 30 kiló. Én még csak 16 kg vagyok. Egy kicsit berezeltem. Már azt hittem, megúszom, mert szinte egész nap esett, de a délután közepén elállt, így elindultunk B.-vel az első ismerkedésre. B. szerint húztam, mint egy sörösló, de én csak az erőmet próbálgattam. Mikor H.-ékhoz értünk, Z. előre ment már Áldással, de E. odajött hozzánk, és én nem ismerem meg, izgalmamban rámorogtam. Aztán amikor szimatot vettem, leesett a tantusz, (ezt állítólag így mondják), és örömömben csorgattam egy kicsit a járdára. Röstelltem egy pillanatig, de aztán ugráltam Rá, mint rég nem látott ismerősre.  „Szépen” mendegéltünk egymás után, míg oda nem értünk, ott Áldás már kieresztette a hangját, amikor meg hozzám szaladt szaglálódni, én csak megadóan hanyatt dobtam magam, és ezt ismételgettem még néhányszor. Szóval sok futás nem volt, és mivel az eső újra rákezdett, hazafelé vettük az irányt. Ekkor már kicsit bátrabb voltam, én is szaglálódtam. Végül átázva hazaértünk. Mindenhol jó, de legjobb otthon! Nagy igazság! Folyt. köv. Vizslát