Nagyberki Zsarolta vakkantásai

12. 22.
Miután N. elment, és én kidőltem, aznap már nem történt semmi, G. nyugodtan pötyöghetett. Szombat hajnalra kipihentem N.-t, és fél hatra éberre nyalogattam G.-t, aki ugyan felkelt, de több mint egy órát nyavalygott a kanapémon, amire elhatározta a reggeli tálalását. Igaz utána én visszaheveredtem arisztokrata szokásom szerint. Ebéd után elvittem B.-t sétálni. Mivel Zarára nem számíthattam, így a nagykutyákkal játszottam a ledinai ketrecben. Ha utolértek lefeküdtem nekik, de nem mindig értek utol! Aztán a kétlábúakkal is foglalkoztam, akik már ismertek, mert előretartott kézzel várták a rohamaimat. Néhányan hátat is fordítottak, gondolom azt hitték, ha nem látnak, nem is vagyok!  Persze, megtaláltam őket is. Mikor hazaértünk, G.-nek volt vendége, de nem foglalkoztam velük, mert B. mikor hazajött még ebéd után, nyuszi-csontot szedett elő, amit az otthonból hozott. Az egész nem volt sok, de csak a felét adta oda! ezért egy darabig a hűtőt őriztem, néha meg visszamentem az üres tálkámhoz, nem került e közben bele… Na, ezt a maradékot is megkaptam vacsi után, így amikor később lejött M. – a Gazdik barátja – neki is kijárt egy kis hercegnői örömcsorgatás! Persze előtte elolvasta a „Házirend finnyás vendégeknek” kezdetű G. által kifüggesztett irományt. Ennek ellenére lejött hozzám, így örültem neki is! A vasárnap azzal kezdődött, hogy G. megmutatta B.-nek szétcincált ajándéklabdámat, de vesztére! Szidást kapott, hogy lehetett volna annyi esze, hogy előbb elveszi tőlem! Van is benne valami, mert akkor még mindig meglenne… Délután megint elvittem B.-t a ledinai ketrechez, ahol a vizsla+kopó Bruce lett az aznapi partnerem. Igaza volt I.-nak, amikor említette, hogy a kopók nyakra mennek, mert Bruce is kezdett belelendülni, amiért jól meg kellett morognom ahhoz, hogy magához térjen. Így kellően lefáradva tértünk haza. Már kezdem megszokni a mindennapi lefáradást, annál is inkább, mert állítólag ma Zarázni megyünk, ami szintén jó bulinak ígérkezik. Erről jut eszembe, hogy K., Zara gazdija csinált rólunk a telójával néhány videót, amit el is küldött „Dropbox”-ban, jól sikerültek, már amennyire egy kétlábú követni tud minket a nagy rohanásban, de amikor G. letöltötte őket, csak 90 fokkal elfordultak! Így pedig – amikor fekve le-föl rohangászunk, nem mutatunk olyan jól, mint normális testhelyzetben. Nem tud valaki G.-nek segíteni? A napi lefáradáshoz visszatérve, B. nem szereti, ha pórázon sétáltatom, mert akkor csak ő fárad el nem pedig én. Erre mondogatja G., hogy egy tesóval ez is megoldódna, de B. még mindig nem vevő rá! A kétlábú nők logikáját néha igen nehéz megérteni. Karácsonyig még jelentkezem. Vizslát!