11. 07/2.
Most van itt az ideje, hogy G. feltegye.
G. már napok óta nyaggat, hogy ezt diktáljam be neki, hát, tessék: „Az
utóbbi időben minden napra jut egy, vagy két elveszett kutya, akit
kétségbeesetten keres a gazdija. Most nem azokra gondolok, akiket
nemtörődömségből hagynak szabadon bóklászni, hanem azokra, akik
megpattannak otthonról, kíváncsiságtól, vagy szerelemtől hajtva
elindulnak a nagyvilágba. A törődő gazdik miért nem raknak rájuk egy
könnyű kis nyakörvet, és tesznek rájuk egy kis fém bilétát? Persze nem
azzal a felirattal, hogy a „nevem Mucus”, a másik oldalán meg hogy
„imádlak”, hanem a címet, meg a telefonszámot kéne ráíratni, és ez
állandóan rajtuk lenne, még otthon is! 2-300 Ft. Persze tudom, hogy van a
csip, de leolvasó nem mindenhol van, az már macerásabb elvinni a blökit
egy leolvasni tudó kétlábúhoz, mint helyben értesíteni a gazdit, ha egy
jóakaró feltartóztatta a kódorgót.” Ennyi volt a „kikényszerített”
diktálnivalóm. Nekem is van bilétám, és itthon is hordom abból a
megfontolásból is, hogy csilingel egy picit, és e nélkül nem hallanák
meg Őpárducléptűségemet, hogy mikor járok láb alá! Mert ki nem állják,
ha láb alatt vagyok! Mégegyszer Vizslát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése